2.Rész

És igazam volt.

Az eső ezerszer jobban szakadt és a mini-jéglabdák mindent elárasztottak. Még most se tudom felfogni, hogy mi folyik itt.
Egyik pillanatban még a koncerten ugrándozok, a másikban pedig egy kisbusz csomagtartójában ücsörgök és a száguldó kakikat kémlelem.
Eszembe jutott a mobilom és a táskámból kikapva hívtam anyuékat.
- Anya, jól vagytok?- támadtam le azonnal.
- Kicsim, mi a baj? Mi történt?- kérdezte döbbenten.
Oriási kő esett le a szívemről. Vagyis, valamennyire megkönnyebbültem, de a tudtam, hogy a repdeső valamik valahol be fognak csapódni.
- Anya, figyelj. Valami nagyon furcsa dolog történik. Egy csomó üstökös száguld az égen és valahol be fognak csapódni. Keressetek egy biztonságos helyet és vigyázzatok egymásra.
- Marceline, mondd jól vagy?- szakított félbe.
- Basszus, nem vicceltem. Egy csomagtartóban nyomorgok Tinával. Oriási jégeső van. Hamarosan az üstökösök biztosan, hogy elérnek hozzátok- magyaráztam.
- Nikki, te ugye most csak vicc...- kezdett bele, de a vonal megszakadt. Lemerült a telefonon. Pedig a koncert előtt töltöttem fel!
- A francba- sóhajtottam.
- Lemerültem. Add a telód, hívjam fel anyáékat.
- Lemerültem- kezdtem dörzsölni az arcom.
- Fú basszus. Mi lesz velünk?- támasztotta a fejét az ülés hátának.
Erre már nem tudtam válaszolni, ugyanis hangokra lettem figyelmes.
- Gyorsan, be a buszba!- szólt egy férfias hang.
A kisbusz első ajtói kinyitódtak és legalább hat személy ült be. Mind a hatan ziháltak és mélyen beszívták a levegőt. Tinával elkerekedett szemekkel néztünk egymásra. Én feltérdeltem és az ülések fölött meglestem, hogy kikkel is vagyunk ebben a vacak kisbuszban.
- Ezt nem hiszem el!- üvöltöttem, mire hirtelen Tina nyomta a kezét a számra.
- Kussolj már!- sziszegte, de hiába.
Az üléseken a BMTH ücsörgött újjatlan pólókban megfagyva és megázva. Hirtelen olyan boldogság árasztott el, hogy a szemem megtelt könnyel. A legközelebb ülő srácnak borultam a nyakába, aki nem más, mint Oli volt.
Az összes srác felvont szemöldökkel figyelt, majd Tina is előbukkant. A jégeső viszont megállás nélkül esett, hangos ricsajt csapva.
- Kézcsók. Nagyon sajnáljuk, de muszáj volt ebbe a csotrogányba másznunk, mivel nem volt más menedék. És azt is sajnálom, hogy Marceline ilyen hevesen valósággal letépi Oli fejét a helyéről- hadarta Tina, közben leporolta a ruháját.
A tekintetemmel szikrákat szórtam Tina felé, de nem figyelt rám. A fiúk szóhoz se jutottak, még mindig megdermedve álltak, míg végül Oli lefosztotta magáról a karjaim.
- Kik vagytok?- törte meg a csendet Jona.
- Hogy kik vagyunk mi? A legnagyobb BMTH fanok- bólogattam.
- Minden rajongó annak tartsa magát- húzta féloldalas mosolyra a száját Oli.
Uram, ez még aranyosabb volt, amit a képeken lehetett látni. Oké, azt hiszem itt, helyben meghalok ettől a mosolytól.
- Oké. Akkor ő Marceline, én meg Tina- mutatkozott be helyettem is drága barátnőm.
Ekkor egy kis csilingelő hangra lettünk figyelmesek. Matt telefonja volt.
- Lemerültem- közölte.
Nem sokára mindenki telefonja elkezdett zenélni, ami azt jelentette, hogy mindenki lemerült.
- Ti is?- kérdezte Jona.
Mj Tinával csak egyet bólintottunk.
- Oké. Szerintem induljunk, mert újabb üstökösök közelednek- szólt Oli.
- Jó terv- bólintott Tina.
Matt beült a volán mögé és beindította a kisbuszt. Mi is helyet foglaltunk, míg Oli az anyósülésre huppant le. Én próbáltam kiélvezni a pillanatot és visszafolytani a vigyorgásom- kevés sikerrel.

És együtt voltunk. Én, Tina és a BMTH...

1. Rész

Az egész a koncerten kezdődött.

Az első sorban ugráltam és üvöltöttem a Sleepwalking dalszövegét. A hangszálaim teljesen kikészültek, a torkom is kiszáradt, de ennek ellenére lelkesen énekeltem. Oli fantasztikusan énekelt, a többiekről nem is beszélve. A koncerten résztvevők 99.9 százaléka már lefejelt, leöntött sörrel vagy éppen a cigarettájával okozott egy-két harmadfokú égési sérülést a bőrömön.
A körülményekhez képest viszont fantasztikusan éreztem magam. Életem első Bring Me The Horizon koncertje, remélem nem az utolsó.
Oli énekelt. Az isteni hangját kiválóan felhasználta és a legjobb éléményekkel gazdagított mindenkit.
Elkezdte a tomboló tömeget pásztázni szemeivel. Az első sorban kezdte, majd a tekintete megállapodott rajtam. Nem is gondolkodtam, a sörös korsóm eldobtam (a tartalmával együtt) és eg szivet formálva ujjaimból Oli felé mutattam.
Kit érdekel, ha hűlyének néz? Őrült rajongójuk vagyok, ennyit megszabad tennem. Úgyis elfelejti, mivel nem csak én vagyok az egyetlen 17 éves lány, aki ilyent művelt a koncerten.
A szív láttára Oli elmosolyodott és becsukta a szemét, majd mosolyogva továb énekelt. A dal végén oriási tapsvihar keletkezett, mindenki üvöltött és sikoltott. Én is így tettem.
Jött az utolsó dal. Go to hell, for heaven's sake. A tömeg ismét ritmusos ugrálásba és tapsba kezdett, míg én a könnyeimet visszatartva próbáltam kiélvezni az utolsó dalt. Szemeim lecsukódtak a napszemüvegem mögött.
Aztán olyan történt, amire nem számítottam. Sőt, nem is voltam felkészülve rá. Nem, Oli nem mondta be, hogy az első sorban a legőrültebb lányt, aki szívet mutatott neki elveszi feleségül.
Az égen egy valami iszonyatos gyorsasággal száguldott. Valami barna, ami kigyulladt. Nem hittem a szemeimnek. Mi a franc?! Oriás-kaki? Mi az isten?
A koncert leállt, mire a tömeg pánikba esett és eszeveszett rohanásba próbáltak menekülni.
- Mennünk kell!- ragadta meg Tina a kezem.
- Mi? De a koncert...- próbáltam ellenkezni.
- Gyere már!- rángatott el és a rohanó emberek között utat tört magának.
A banda felé néztem, akik sietősen elhagyták a színpadot. Tovább nem láttam , hogy mi történik, mivel újjabb barna, tüzes valami suhant át az égen.
Viszont most az ég is beborult. Fekete felhők töltötték meg a tiszta eget és villámokat szórtak. Az eső is elkezdett szakadni, mire az emberek nagyobb pánika törtek ki.
- Mi a f@sz van már?- tágult ki Tina szeme.
- Úristen- kaptam a szám elé a kezem. Jégeső. A nyakunkba szakadt a milliónyi kis jéglabda, ami kellemetlenül esett a nyár kellős közepén.
Tina ismét rángatni kezdett és egy kisbusz kitárt csomagtartójába lökött be.
- Nyomás- taszított meg és beestem a csomagtartóba. Utánam ő is beszállt, és kényelembe helyezkedtünk.
- Marcy, mi a franc folyik itt?- kérdezte Tina, hangjában hallatszott a rettegés.
- Nem tudom- temettem a kezembe az arcom. Nem akartam látni, ahogy az emberek menekülnek. Hogy oriás-kakik suhannak át az égen. Hogy a koncertnek vége és soha a büdös életbe nem látom a Bring Me The Horizont.

Egy biztos. Ezen a napon valami meg fog változni...

A BLOG PÁR HÉTEN BELÜL MEG FOG NYÍLNI