5.Rész

Sötétedett.

Valami oriási réten vágtáztunk, mikor Tina megállította a lovát. Mi is így tettünk, majd kérdőn néztünk rá.
- Sötétedik. Ma nem érünk Los Angeles- be- szólt.
- Pontosabban, azt se tudjuk, hogy hol vagyunk- szakította félbe Jona.
- A lovak is elfáradtak- egészítettem ki.
Végül leszálltunk a lovakról és egy közeli fához kiköttük őket. A kis Brandon is ott téblábolt a lovak között, láthatóan még mindig nagyon maga alatt volt a nagyszülei halála miatt.
Mindenki nyújtózkodott és ásítozott. Nehéz nap volt a mai, ezt mindenki átélte. Nem tudjuk,hogy mi lesz holnap vagy hogy megéljük-e egyáltalán a napfelkeltét. Most megtanuljuk értékelni az időnket. Ez a nap mély sebeket okozott mindannyiunknak. Legfőképpen Brandon-nak, aki még a boldog gyermekéveit élte, mikor ma fenekestől felfordult az élete. És nekem? Nem tudom, hogy a szüleim meg a tesóm jól van-e otthon. Ez is felkaszabolja az idegeim, amit ma teljesen szétszedett a félelem és az adrenalin.
Tina szakította félbe monológomat.
- És most mit csinálunk?- kérdezte.
- Tökre elfáradtam. Egyet pihennünk kéne- nyújtózott Matt.
Lenyergeltük a lovakat és a nyeregalátétet használtuk párnaként. Még egyszer leellenőriztem a lovakat, hogy jól kivannak-e kötve, majd a lehajtottam a fejem a "párnára" Brandon mellé. Másik oldalamon Oli volt, aki a csillagokat kémlelte. Brandon és a többiek is hamar bealudtak, mi meg ébren őrködtünk némán.
- Látod azt a csillagot?- kérdezte és az égre mutatott.
- Itt egy millió csillagot látok- feleltem.
- De nézd azt!- és megint az ég felé mutatott.
- Azt a nagyot?- kérdeztem.
- Igen- válaszolta- Mikor anyám meghalt, apám mindig azt mondogatta, hogy azon a csillagon ül és vigyáz rám- mesélte.
- Ez nem volt benne egyik fan-blogban sem- suttogtam.
Halkan felkacagott.
Ezután már nem mondott semmit. Pár perc múltán mély szuszogásra lettem figyelmes és tudomásul vettem, hogy Oli is elaludt. Én is lecsuktam a szemem, várva, hogy álom jöjjön a szememre.

Reggel hangokra ébredtem.
Tináék pakolták össze a holmijaink és a lovakat próbálták felnyergelni a fiúk. Brandon csak ült és mereven maga elé bámult.
- Jó reggelt, Csipkerózsika. Kérsz egy csókot?- vigyorgott Jona, mire a fejéhez vágtam a nyeregalátétet.
Tina a kezembe nyomott egy szendvicset, aminek a hozzávalóit Brandon nagyszüleitől nyúltuk le. Evés közben jobban meghúztam a hevedert és bekaptam az utolsó falatot is a szenyámból.
Eloldoztuk a lovakat és elindultunk Los Angeles felé.
- Egyébként tudja valaki, hogy merre megyünk?- kérdeztem. Bár én mentem elől, gőzöm se volt, hogy merre tartunk.
- Aha- szólalt meg Oli.- Emlékszem, hogy ezen az úton mentünk a koncert helyszinére. Biztosan erre van Los Angeles.
Hú, de édi mikor okoskodik. De nem! Most éppen először éljük túl ezt az egészet, majd utána szerelmizálhatok. Csak nem biztos, hogy Olival. Na, mindegy.
Haladtunk az úton, mig fel nem tünt fel egy oriási szakadék, ami eddig nem volt itt.
- Mi a franc?- értetlenkedett Matt.
Lepattantam a lovamról, a szárat átadtam Brandonnak és közelebb léptem a szakadékhoz.
- Nagyon mély- állapitottam meg.
 Hirtelen megcsúsztam. Minden olyan gyorsan történt. Elkaptam még a szakadék szélét és próbáltam felmászni. Persze a kezem remegni kezdett és hirtelen minden erőm elveszett.

Majd a szakadék széléről leomlott pár kavics, majd egy nagyob darab, amibe pont kapaszkodtam.